Donate to Links


Click on Links masthead to clear previous query from search box

GLW Radio on 3CR





Syndicate

Syndicate content

Venezuela: A chavisták vitája többről szól a pragmatisták és radikálisok nézeteltérésénél

[In English at http://links.org.au/node/3968.]

Federico Fuentes megvizsgálja a chavizmuson belüli, a bolivári projekt gazdasági irányvonalára vonatkozó vitákat, amelyek a korábbi tervezési miniszter, Jorge Giordani a Maduro-adminisztrációval szemben nyilvánosan megfogalmazott kritikái után indultak el.

2014. július 22 -- Latin-Amerika Társaság -- Az Hugo Chávez kormányában a leghosszabb ideig szolgált miniszter által jegyzett, és a venezuelai elnök, Nicolás Maduro kormányával szemben nagyon kritikus dokumentum példátlan vitát váltott ki a venezuelai forradalmárok között.

Jorge Giordani nagyot robbantott azután, hogy június 18-án leváltották a tervezési miniszteri posztról. Ezt megelőzően már felmentették a Venezuelai Központi Bank, és az állami olajvállalat, a PDVSA vezetőségéből is. Ezeket a pozíciókat 1999 óta, Chávez első elnöksége óta megszakítás nélkül töltötte be.

Sok tekintetben Giordani volt a Chávez-kormány gazdaságpolitikájának főépítésze, és a kormányban az ortodoxabb marxista vonal képviselője.

Leváltását úgy állítják be, mint ami bizonyíték a kormányon belüli pragmatisták és radikálisok közötti szakadék kiszélesedésére.

Giordani tanúsága

A dokumentumban, amelynek címe „Tanúság és felelősség a történelem előtt”, Giordani kiemeli, hogy mit lát a bolivári forradalom három legfőbb eredményének.

Ezek a következők: a szegénység drámai csökkenése; azoknak az erőviszonyoknak szétzúzása, amelyek lehetővé tették a belföldi és külföldi tőke számára az állam, különösen az állami olajvállalat, a PDVSA feletti ellenőrzést; valamint az állami szektor létrehozása, amely mára dominálja a gazdaság kulcságazatait.

De Giordani szerint ezek az eredmények vannak veszélyben a Chávez tavalyi halála utáni „új irányváltás” miatt.

Azonban a jobboldali támadások és egy olyan elnök, aki „híján van azon képességnek, hogy megjelenítse a vezetőséget” együtt „hatalmi vákuum” létrejöttéhez vezettek „az elnökségben”.

Giordani szerint ez „más hatalmi központok koncentrációját eredményezte, ami ellehetetleníti az olyan intézmények munkáját, mint a pénzügyminisztérium vagy a központi bank, és növeli a PDVSA függetlenségét a kormánytól”.

Giordani azt állította, hogy a kapitalista érdekkörök sikerrel tolták a Maduro-kormányt „a kapitalista finanszírozási mechanizmusok újratelepítésének irányába, ami megkönnyítheti az olajvagyon visszaszerzésére irányuló kísérleteket”.

Ezzel a Maduro-kormány azon kísérletére utalt, amely arra irányul, hogy a szigorú devizaellenőrzést (aminek Giordani határozott támogatója volt) fokozatosan felváltsa egy piacorientáltabb mechanizmussal.

Kevesen álltak teljes mellszélességgel Giordani mellé, de legalább két korábbi miniszter, a kormányzó Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV) magas rangú vezetői, valamint Venezuela Kommunista Pártja is azt mondta, hogy a dokumentum fontos dolgokat vet fel, amiket meg kell vitatni.

Baloldal a jobboldallal szemben?

Nem meglepő, hogy a chavizmus legkeményebb kritikusai úgy értékelték Giordani levelét, mint egy kiugró tolvajét.

A jobboldalon, a korábbi elnökjelölt, Henrique Capriles azt írta, hogy a levél egyszerűen „megerősítette a kormányon belül uralkodó korrupció mértékét”.

Azt mondta, hogy a kormány nem az emberek érdekében, hanem „személyes és pártérdekektől” vezérelve kezeli a gazdaságot.

A politikai paletta másik oldalán, a Chávez alatt miniszter-helyettesi posztot betöltő szakadár baloldali, Roland Denis azt írta Giordani leveléről, hogy az bizonyíték arra, hogy ő egy „olyan vezetés része, amely konfliktusban áll önmagával”.

„Kétségtelen” – mondta Denis – „hogy a barátunk a tipikus példája a morális és politikai csőd szélén lévő állami vezetőnek, aki tisztában van a kuplerájjal, amiben van, de nem akarja a teljes felelősséget vállalni (…) olyan embernek akarja magát feltüntetni, aki kevésbé érintett a korrupcióban, még ha hagyta is megtörténni azt.”

A legtöbb elemző azonban úgy tekintett Giordani menesztésére, mint a Maduro-kormány a pragmatizmus irányába tett legújabb lépésére.

Francisco Rodríguez, a venezuelai Nemzetgyűlés Gazdasági és Pénzügyi Tanácsadó Irodájának korábbi vezetője egy héttel Giordani elmozdítása előtt írt egy elemzést a Bank of Americának.

Ebben úgy fogalmazott, hogy Giordani jelenlegi kiszorítása a Központi Bank és PDVSA vezetőségéből „erős jele annak, hogy a radikális marxista szárny befolyása csökken a gazdasági kérdésekben”.

A deviza- és árszabályozás enyhítése felé tett kormányzati lépésekkel kapcsolatban Rodríguez azt mondta, hogy azok „a pragmatista szárny a gazdasági döntéshozatal feletti ellenőrzésének határozott konszolidációját jelzik”.

Annak a nézetnek, miszerint Maduro a kormányt fokozatosan egy mérsékeltebb irányba vezeti a chavizmus balszárnyán is hangot adtak. Ennek egyik példája a Marea Socialista, a PSUV-n belüli kis irányzat.

Februárban a Marea Socialista azt mondta, hogy Maduro ajánlata, hogy kezdődjön párbeszéd az üzleti szektorral, és a kormány azon döntése, hogy megkönnyíti a magánvállalkozások dollárhoz jutását, bár a hivatalos váltási árfolyamnál magasabban, jelentős engedményeket jelent.

Látszólag súlyt adott ennek a vitának a Giordani elmozdítása előtt két héttel megjelent cikk, amelyet Temir Porras írt, aki külügyminisztersége idején Maduro miniszterhelyettese volt. Maduro Porrast nevezte ki az országos fejlesztési alap, a FONDEN, és nemzeti fejlesztési bank, BANDES elnöki posztjára is.

Nem sokáig tölthette be ezeket a tisztségeket, mert miután ott összetűzésbe került Giordani szövetségeseivel, menesztették.

Porras azt írta, hogy a lehető leghamarabb meg kell változtatni „a stratégiai irányt”, hogy a forradalom ne veszítse el az eddig elért eredményeit. A gazdasági szférában több „pragmatizmust” sürgetett.

Azonban nem mindenki van arról meggyőződve, hogy Giordani elmozdítása a pragmatisták és a radikálisok közötti harc jele, mint ahogyan arról sem, hogy Maduro egy alapvetően eltérő utat követ, mint Chávez.

Neftali Reyes, a forradalom-párti Aporrea weboldal állandó szerzője megjegyzi, hogy számos Giordani által felvetett probléma még Chávez elnökségére vezethető vissza.

Reyes rámutat, hogy Chávez is szervezett találkozókat az üzleti élet képviselőivel, és kezdeményezett olyan mechanizmusokat, amelyek időszakosan dollárt szabadítottak fel a magánszektor számára.

Rafael Ramírez gazdasági ügyekért felelős alelnök és a PDVSA elnöke (ez utóbbi pozíciót már egy évtizede ő tölti be) is megerősítette, hogy ez annak a jele, hogy a kormány gazdasági csapatának tevékenységében folytonosság van. Ramírez is hosszú ideje vett részt marxista csoportok munkájában.

Víctor Álvarez, az alapvető iparágak volt minisztere pedig azt írta, hogy Giordani távozása legfeljebb a jelenlegi árfolyamrendszer már most is folyó lebontásának felgyorsulását jelenti.

Ez a rendszer, mondta Álvarez, nagyban hozzájárult az ország gazdasági problémáihoz, mivel a helyi termelőket büntette a bolivár túlértékeléséből hasznot húzó importőrökkel szemben, és ezzel hiányokat idézett elő és növelte az inflációt. Így – tette hozzá – nagyban hozzájárult az ország gazdasági problémáihoz, és „a korrupció és a spekuláció fő ösztönzője volt”.

A folyamat, amely egy háromszintű hivatalosárfolyam-rendszer létrejöttéhez vezetett, Giordani alatt kezdődött.

A rendszer legfelsőbb szintjén, amelyet a venezuelai külkereskedelem 80 százalékában használnak, továbbra is 6,30 boliváron rögzítik az árfolyamot. Ezt az állami irányítású Nemzeti Külkereskedelmi Központ kezeli, amely biztosítja a dollárt az alapvető termékeket importáló vállalatok számára.

A második szint a SICAD I (amelyről Giordani a levelében elismeri, hogy az ő javaslata volt) tavaly júliusban lépett hatályba.

Ebben a mechanizmusban konkrét iparágakban résztvevő vállalatok számára minden héten aukciókat tartanak, ahol 220 millió amerikai dollárt értékesítenek a számukra 10 és 12 bolivár között ingadozó árfolyamon.

Márciusban a kormány bejelentette egy harmadik szint, a SICAD II létrehozását. Ez lehetővé teszi a PDVSA-nak, a Központi Banknak, valamint más bankoknak és magánszemélyeknek, hogy szabadon lebegő árfolyamon adjanak és vegyenek dollárt. A Központi Bank ugyanakkor fenntartja magának a jogot, hogy beavatkozhasson.

A SICAD II körülbelül 50 bolivár környéki árfolyamon működik.

Ugyanakkor ott van a feketepiaci árfolyam, amely 60 és 70 bolivár körül ingadozott az elmúlt hónapokban. Ez alapvetően egy negyedik, nem hivatalos szintnek tekinthető.

Népi ellenőrzés

Álvarez azt mondta, hogy bármilyen valódi változás a gazdaságpolitikában a meglévő váltási arányok egyesítését igényelné egy korlátozott, szabadon lebegő rendszerben.

Ramírez szerint pontosan ez az, amin a kormány dolgozik.

Azok, akik amellett érvelnek, hogy szigorú a valuta ellenőrzéstől való távolodás elmozdulás lenne a pragmatizmus felé általában nem magyarázzák meg, hogy miért következik az egyik a másikból.

A venezuelai valutaellenőrzés és gazdaságpolitika vitájáról írva az egyesült államokbeli közgazdász, Mark Weisbrot, akit korábban Chávez számos alkalommal meghívott az országba, azt írta, hogy: „A legtöbb médium hajlamos a politikában bekövetkező változásokat – különösen egy olyan ország, mint Venezuela esetében, amit az üzleti média nem kedvel – egy kettős kategórián keresztül szemlélni. A változások vagy „piacpártiak”, vagy a nagyobb „állami befolyásnak” kedveznek.

„A baloldalon is sokan vannak hasonló véleményen, de ellentétes szempontból: a piac rossz, miközben az állami befolyás jó.”

De ahogy azt Weisbrot is megjegyzi, a neoliberális közgazdászok és a Nemzetközi Valutaalap is támogatják a rögzített árfolyamokat bizonyos helyzetekben.

Azonban, néha éppen a devizaellenőrzések növelik az instabilitást – hozzájárulva a spekulációhoz, a korrupcióhoz, a tőkekiáramláshoz és a feketegazdaság növekedéséhez.

Kevesen kételkednek abban, hogy Venezuela jelenlegi valutaellenőrzési-rendszere torzította el a gazdaságot.

Giordani maga ítélte el az olyan fiktív cégek létezését, amelyek mintegy 20 milliárd dollárt szereztek meg államilag szabályozott csatornákon keresztül 2012-ben.

Ez csak egy példa arra, hogy hogyan vallanak kudarcot életképes mechanizmusként a dollár áramlásának ellenőrzésére létrehozott korlátozások.

Azonban az árfolyam-ellenőrzések puszta megszüntetése tovább bonyolíthatja a helyzetet.

Mostanáig a kormány arra törekedett, hogy ellenőrizze a váltási árfolyamot, de csak kevés beleszólása volt abba, hogy utána mi történik. Hogy megváltozzon ez a helyzet, a venezuelai közgazdász, Manuel Sutherland többek között azt javasolta, hogy államosítsák Venezuela teljes nemzetközi kereskedelmét.

Megjegyezte, hogy Chávez volt az első, aki ezt javasolta három évvel ezelőtt. A korábbi elnök akkor ezt mondta: „Hozzunk létre egy állami export-import vállalatot, hogy véget vessünk a burzsoázia import feletti uralmának. Úgy nézünk ki, mint az idióták (eredetileg pendejos), hogy dollárt adunk a burzsoáziának. Importálnak, magasabb árfolyamon váltanak, megvesznek mindent, amire csak igény van egy dollárért és itt eladják ötért…”

Az állami ellenőrzés növelésének együtt kell járnia a korrupció elleni harc fokozásával. Az első kulcslépés az lenne, ha elszámolnának azokkal, akik Giordani szerint 2012-ben elloptak 20 milliárd dollárt. A nagyobb állami ellenőrzésekhez nagyobb népi részvételnek kell társulnia.

Például minden a jelenlegi árfolyamrendszer egységesítésére irányuló lépés megteremt egy olyan árfolyamot, ami valahol a jelenlegi rögzített árfolyam és a fekete piaci árfolyam között van. A magánvállalatok ezt kétségtelenül arra fogják használni, hogy igazolják a további áremeléseiket, azt állítva, hogy azokat a hivatalos leértékelődés okozza.

De újra és újra bebizonyosodik, hogy a legtöbb magánvállalat már most játszik a rendszerrel, az alacsonyabb váltási árfolyamon hozzák be a termékeket, és úgy adják el őket, mintha a fekete piaci árfolyamon szerezték volna be azokat.

Ennek megakadályozására a legjobb módszer az lenne, ha lehetővé tennék, hogy a munkások és a közösségek ellenőrizzék magánvállalkozások árképzését.

Ehhez hasonlóan a nagyobb dolgozói részvétel ösztönözheti a termelést, és segíthet tisztázni, hogy az importált termékek hiányát a dollárhiány vagy a korrupt gyakorlatok (cégvezetőké, állami hivatalnokoké, esetleg mindkettőé) eredményezik.

Jogszabályok az ilyen akciókra már léteznek, de még nem teljesen kerültek átültetésre.

Ezek további példái annak, hogy a termelés és az elosztás feletti nagyobb néphatalom elengedhetetlen ahhoz, hogy az árfolyam-ellenőrzés bármiféle lazítása ne vezessen az ország olajvagyonának jövője feletti ellenőrzés elvesztéséhez.

 

Powered by Drupal - Design by Artinet